Tudatos pénzgazdálkodás

Dátum: 2018.08.30.
Kategória: Pénzügyeink

Még ilyet! Gazdasági szereplő vagyok!

Szerinted is fontos lehet a gyerekeknek elsajátítani a pénz megfelelő használatához szükséges alapvető ismereteket? Ők is a gazdaság szereplőinek aktív résztvevői? Bizony, nagyon is. Hangzik a válasz egyértelműen mindkét kérdésre. Hogy hogyan? Nos, erről szól a következő néhány gondolat.

Szeretek a régmúlt dolgain gondolkodni, felidézni gyerekkorom emlékeit, legyen szó eseményekről, vagy éppen személyes tárgyakról. A minap éppen a kezembe került az íróasztalom fiókjának aljáról, persze, honnan máshonnan, egy OTP-s takarékbélyeg gyűjtő lapocska. Első osztályos voltam a rendszerváltás idején, amikor megismerkedtem a spórolás egy új lehetőségével, ami nem a megszokott malacpersely volt. Az említett kis lapocskába lehetett az iskolában színes bélyegeket venni, amik különböző címletűek voltak; 1, 2, 5, 10 és 20 forintos, majd a nyolcvanas évek végétől már megjelentek az óriási összegű, 50 forintos takarékbélyegek is.

Az összegyűjtött bélyegek kamatoztak is, mint a bankba betett pénz.

Kamatozás során a befektetett pénzed (alaptőke) bizonyos százalékban kifejezett hányadát meghatározott időközönként hozzáadják a tőkédhez. Ez a százalék a kamatláb, amit számítások során láthatsz „r” betűvel jelölve. De kamatos kamat is létezik, ami a betéti kamatot még tovább növelő pénz összege. Kezdetben a bélyegek esetében egyszeri 1 százalék kamatot adtak a megtakarításokra, majd az 1990-1991-es tanévtől már egyszeri 15 százalékot. A megspórolt pénzből volt, aki táborba ment, biciklit, játékot vagy éppen könyveket vett. Sajnos 1992-ben már a takarékbélyeg általi pénzgyűjtés, mint olyan, megszűnt.

De nem kell elkeseredni, mert a spórolásra, tudatos pénzkezelésre ugyanúgy számos, egyszerű megoldás létezik. Kezdjük azzal, amire talán nem is gondolnánk, hogy a tudatos pénzhasználat egyik alapvető eszköze, a jól átgondolt, ésszerűen elkészített bevásárló lista. Ez építő példaként szolgálhat az ifjú nemzedék számára a tudatos felnőtté váláshoz. Komoly összegeket lehet a családi kasszában tartani azzal, hogy nem veszünk felesleges, vagy éppen luxusnak számító termékeket, amiket aztán nem tudunk megfelelően kihasználni.

Ha már gyűjtesz valamire, vagy csak még konkrét cél nélkül teszel félre, nem rossz ötlet a persely, de van már modernebb, optimálisabb lehetőség, mégpedig a bankszámla. Ehhez kapcsolódóan érdemes például külön, úgynevezett megtakarítási számlát nyitni, amit már kis összeggel is el lehet indítani. A számlán elhelyezett megtakarításod biztonságban van, kamatozik, és ahhoz bármikor, kamatveszteség nélkül hozzáférhetsz, illetve bármikor hozzá is tehetsz.

Biztosan hallottál arról, hogy már a fiataloknak is gondolniuk kell nyugdíjas éveikre,

hogyan fognak megélni, mert nem lesz elegendő a nyugdíj. Tehát később, a munka mellett ajánlott a jövőt megalapozni egy nyugdíjcélú megtakarítással is (pl.: önkéntes nyugdíjpénztár), amivel növelni, biztosítani lehet a leendő nyugdíj összegét, mint a legtudatosabb, aktív ifjú gazdasági szereplő.

Egyet ne felejts, minél korábban megtanulsz takarékoskodni, helyesen bánni a pénzeddel, annál könnyebb lesz felnőtt korban boldogulni!

 

 

Ajánlott tartalmak