Kategória: Pénzügyeink

A bérek emelkedése miatt egyre több pluszpénz maradt a családoknál, amit belátásunk szerint szabadon elkölthettek tavaly. De vajon mire költöttek a legtöbben?

Korábban többször is írtunk neked a bérekről, és a béremelkedésről. Hat év alatt, pontosabban 2010 és 2016 között a családok egyrészt a magasabb bérek miatt több pénzt költhettek. Másrészt ma sokkal többen dolgoznak, mint korábban. 

Mit jelent az úgynevezett "kötött" kiadás?


Onnan lehet a jobb színvonalat megállapítani, hogy megnézzük, mennyi pénz marad az olyan kiadásokra, amik nem a kötelező, a létfenntartáshoz és a lakásfenntartáshoz kapcsolódó befizetésekre vonatkoznak (például rezsi).


A felmérések szerint az emberek már kevesebb pénzt költenek ezekre az úgynevezett "kötött" kiadásokra. Az a pénz pedig, amit szabadon el lehet költeni - nyilván fontossági sorrend szerint - majdnem ugyanannyi, mint amennyit a kötelező dolgokra költ az ember normál esetben. 

Ez nagy előrelépés, mert korábban kisebb rész jutott a szabadon elkölthető dolgokra a családi kasszában.

Mi az a szabadon elkölthető pénz?


A szabadon felhasználható pénzből vehetsz bármi olyan dolgot, kétségkívül ésszerű keretek között, amit csak szeretnél. Például autót, ruhákat vagy ebből az összegből akár moziba is elmehetsz esetleg színházba, és ide tartoznak a telefonálással, televíziózással, internettel kapcsolatos kiadások is. 
Ha a barátokkal szívesen elmennétek egy szórakozóhelyre vagy enni egy jót a városban, akkor valószínűleg nem a kötelező befizetendő dolgokra félretett pénzhez fogsz nyúlni.

Fontos, hogy tisztázd magadban a sorrendet, hogy mikor mire kell költened, és így elkerülheted azokat a kínos helyzeteket, amikor szomorkodva állsz a mozipénztár előtt, és rájössz, hogy a bérletet fontosabb lett volna megvenni, hiszen azzal tudsz közlekedni minden nap. 

Mire költjük a legöbb pénzt?


A háztartások kiadásainak megoszlása úgy néz ki, hogy a legtöbbet ételre és italra költik, majd a lakásfenntartásra, közlekedésre, egészségügyre, hírközlésre, szórakozásra, vendéglátásra. A többi az egyéb kategóriába tartozik. 
Tehát a szabadon felhasználható összeg havonta majdnem ugyanannyi pénz, mint amit a kötelező dolgokra kell fordítani. 

Ajánlott tartalmak