• Főoldal  
  • Cikkek  
  • Milyen hatással van a Z generáció a zeneiparra?  
Kategória: Érdekesség

Alapjaiban változtatta meg a zenefogyasztási szokásokat a Z generáció.

A Z generáció elkezdte feje tetejére állítani a zeneipart. Ez a korosztály ugyanis az első, amely képes popsztárokat „kitermelni” a digitális világból. De mit is jelent ez pontosan, és kik azok a Z generáció?

 

X, Y, Z generáció. Mi a különbség?

Az 1920 után született nemzedékeket 6 generációra osztják a szakemberek. Az első csoport a 1920 és 1939 között születettek, ők az úgynevezett veteránok. A Baby Boom-korszak a második, ide tartoznak azok, akik 1940 és 1959 között születtek. Az X generációhoz az 1960 és 1979 között születettek tartoznak. Az Y generációba az 1980 és 1995 között, a Z generációba pedig az 1996 és 2007 között születetteket sorolják. Az alfa generáció elnevezést pedig arra a nemzedékre használják, amelynek tagjai 2007 után születtek.

 

Régen és most

Manapság már bármit, bárhol, bármennyiszer meg tudsz hallgatni. Régen ez úgy nézett ki, hogy az előadó vagy zenekar felvette valahol a zenéjét, azt bakelitre, kazettára vagy CD-re rögzítették, majd a menedzser, a kiadó vagy maga az együttes megpróbálta valahogyan a rádiókba juttatni.

Ha már a rádióba került, és a zenei magazinok is jókat írnak róla, akkor jöttek a lemezeladások, a kiadós megkeresések, koncertfelkérések, és vagy befutottak, vagy nem.

 

2019-ben már ott tartunk, hogy lassan nincsenek zenei tévék, a kocsin kívül alig hallgatunk rádiót, az embereknek pedig már mp3-at sem kell letöltenie ahhoz, hogy hallgathassa a zenét.

 

Megváltoztak a szokások

Z generáció saját sztárjai nem úgy váltak sikeressé, ahogy általában régen, hanem a modern technológia eszközeit kihasználva lettek népszerűek. Ez is azt mutatja, hogy a közösségi média tényleg lehetőséget teremt arra, hogy bárki bárhonnan befuthasson.

 

Ráadásul rengeteg olyan 1996 és 2007 között született fiatal sztár van, aki már azelőtt ismert volt, hogy komolyabban zenélni kezdett volna.

Ajánlott tartalmak