Kalóz nők

Dátum: 2019.06.07.
Kategória: Érdekesség

Akik a harctól sem rettentek meg.

 

Láttad már a Karib-tenger kalózai című filmet? Mit gondolsz, lehetnének a főszereplők nők is? Mármint női kalózok? Furcsa lenne? Pedig… Ezennel bemutatok néhány méltán híres és hírhedt női kalózt, akiket érdemes ismerni. Nézzük!

 

Ki volt Ching Shih?

Az 1800-as évek elején a Dél-kínai-tenger kalózkirálynőjeként emlegették a férje nevéről elhíresült „Cheng özvegyét”. A házassággal Ching flottája és újdonsült feleségének ravaszsága összeadódott, özvegysége első éveiben pedig elszántan tovább építette a női hatalmat. Ezernyolcszáz hajó, tizenötezer férfi kalóz tartozott a kalózkirálynő parancsnoksága alá, emellett 70-80 ezer kalóz dolgozott még alatta a vizeken. Harcolt az angolokkal, portugálokkal, védelmi pénzeket szedett, megvámoltatta a népet, kizsákmányolta a vagyonosokat. Mindemellett jó stratéga lehetett, hiszen soha senkinek nem sikerült elkapnia őt, sőt, azt is elérte, hogy amnesztiával nyugdíjba vonulhatott kalózaival együtt. Erőskezű és tudatos nő lehetett. A cél érdekében mindent megtett.

 

Bemutatkoznak a pokol vadmacskái.

Anne Bonny és Mary Read. Azért ismerjük meg őket közelebbről is. Az 1700-as években rótták a vizeket, külön indult a pályafutásuk, de összetalálkozott a sorsuk. Anne ír származású vadóc lány volt, férje hatására került a kalózok köreibe. Míg Mary eleve férfiként nevelkedett, ugyanis nagymamája kizárólag a fiú unokát szerette volna anyagilag támogatni. Mit lehetett tenni? Édesapjával eljátszották, hogy fiúként jött világra a gyermek. A lány beleszokott a férfilétbe, jobban is, mint kellett volna. A két vadmacska 1720-ban teljesítette legismertebb küldetését, Calico Jack Jamaicában való rátörését. Keress rá, érdekes a sztori!

 

Nem maradhat ki az első amerikai kalóznő sem.

A szirénhangú Rachel néven elhíresült kalóznő férjével való viszontagságos élete miatt került abba a helyzetbe, hogy mások fosztogatásából éljen. Összeállva egy baráti csapattal hajótörötteknek adták ki magukat, majd a part környékiekhez mentek kéregetni. Nem riadtak meg a fegyverek használatától sem, ha ellenkezésbe ütköztek.

Bőven lehet még rémtörténeteket olvasni a női kalózokról, többségében nem a jó ügy érdekében küzdöttek, hanem a megélhetésért, vagyonfelhalmozásért, területek elfoglalásáért. Igazán kockázatos volt az ő felségterületeiken közlekedni a kereskedőknek hajóikkal, hiszen sosem tudhatták, hogy mikor számíthatnak rajtaütésre. Izgalmas és veszélyes élet.

Ajánlott tartalmak